0

Eggenberg-ház

Eggenberg-házA XV. Század elején épült, majd 1500 körül kibővített házat Eggenberg János herceg özvegye vásárolta meg 1674-ben. Mivel a hercegnő a Brandenburgi őrgróf rokona volt, engedélyt kapott arra, hogy – bár protestáns volt – házában evangélikus istentiszteletet tarthasson. Ezt a városban máshol tilos volt megtenni, kivéve a Tábornok-házban. Ezért készült el az emeleti loggiás folyosó közepén a  gazdagon díszített szószék, amelyről két éven keresztül tartottak az udvaron egybegyűlteknek istentiszteletet. A hercegnő halála után az evangélikus egyházközség örökölte az épületet. Az ablakok kőkeretesek, az emeleten egyenes szemöldökpárkánnyal. A bejárattal szemben látható az emeleti mellvédbe épített, gyümölcs-, virág- és voluta díszes szószék, alján a Hohenzollern-címerrel. Ha érdeklődik a műemléképületek iránt, vagy az építészet iránt, nézzen körül a mérnök állások sopron oldalon, ahol minden bizonnyal talál képzettségének megfelelő állást!

0

Órát online érdemes vásárolni!

Órát online érdemes vásárolni!Élete állandó versenyfutásban van az idővel? Mindennap rengeteg dolga van? Gondolkodott már azon, hogy jól jönne egy karóra, de ideje sincs elmenni szaküzletekbe? Honlapunkat ebben az esetben Önnek találták ki. Részletes keresés menüpontunk nagy segítség lehet Önnek, ahol akár percek alatt megtalálhatja a személyiségéhez leginkább illő darabot. Oldalunkon a következő márkákkal találkozhat: Akzent, Classique, Engelhardt, Excellanc, King Star, Riviera, Sportline, Tavolino, Techno Bling, TimeTech, TW Steel, QBOS. Óraszíjaink anyaga fém, műbőr, szilikon, és valódi bőr. Óraházaink anyaga pedig fém, és rozsdamentes acél. Egy karóra, ami akár egy egész életen át kitarthat, és Önnel lehet élete bármely szakaszában. Válogasson kedvére termékeinkből, hiszen óráinkat különböző kategóriákban találja, ezzel is lényegesen lerövidítve a keresést. Órája mellé divatos kiegészítőre is gondolt? Jól szeretne kinézni minden körülmények között? Öveink, pénztárcáink, ékszereink, és női táskáink széles kínálatából válogathat, amelyek feldobhatják a szürke hétköznapokat. Vajon csak Önre vár karórája és kiegészítője? Győződjön meg róla saját maga. Hol is talál minket? A karóra webáruház oldalon!

0

Uránia Nemzeti Filmszínház

Uránia Nemzeti FilmszínházAz Uránia mozi az egyik legváltozatosabb történelmű kulturális intézmény a fővárosban. Az épület 1895-ban nyílt, akkoriban a földszinten még hangversenyterem és táncterem volt. Az épület építtetője Rimanóczy Kálmán nagyváradi építési vállalkozó volt. Tervezője Schmahl Henrik, hamburgi születésű építész. Schmahl Henrik a velencei gótika, az itáliai reneszánsz és az arab-mór építészet elemeit keverte. A hely eredetileg Caprice, majd Alhambra néven működött. 1899-ban átépítették, hogy Uránia Filmszínházként működjön tovább. Ehhez a színpadot lesüllyesztették, az első emeletet eltüntették, zsinórpadlással rendelkező színpadteret hoztak létre. Az átalakított intézmény 1899-ben nyitotta meg a kapuit Cholnoky Jenő előadásával. A magyar filmtörténet jelentős alkotásait is itt mutatták be, mint A táncz című első játékfilmet. Ez a film sajnos nem maradt fenn az utókor számára. Az intézményt 1917-ban alakították át mozivá, 1929-ban kibővítették. Az épület a második világháborúban nem sérült meg. Ha érdekli a mozi, vagy a filmek világa, látogasson el a budapesti álláshirdetések portálra!

0

Így lehet kulturáltan állást találni!

Így lehet kulturáltan állást találni!Sokan úgy gondolják, hogy a kultúra, és a művészetek már úgymond kimentek a divatból. Gondoljunk csak bele egy kicsit, hogy kulturálódni sokféleképpen lehet. Vannak, akik a moziban járnak, és rengeteg filmet megnéznek. Tulajdonképpen ezt is nevezhetjük a kultúra egyik lépcsőjének. Vannak emberek, akik színházba járnak, de ott vannak még a különböző fesztiválok, és rendezvények, amelyek által városokat ismerhetünk meg. Egy borkóstolás is a kulturálódás egyik alappillére, hiszen a kóstolón bemutatott borok az ország különböző pontjairól származhatnak, így némi információt is megtudhatunk a különböző borvidékekről, és azok jellegzetességeiről. A munkaerőpiacon nagyon erős a verseny a turizmus, és a kultúra szempontjából. Egy fesztivál, esetleg egy rendezvény megszervezése nagy erőfeszítéseket igényelhet, sok ember kell egy sikeres esemény megvalósításához. Azonban a kultúra része a történelem is, így aki munkát keres, akár egy levél-vagy könyvtárban is elhelyezkedhet. A váci álláshirdetések oldalon számos álláskategória közül tud válogatni, hiszen a szakmák külön csoportokban találhatóak érdeklődési köreinek megfelelően. Amennyiben azt szeretné, hogy a kultúra tegye ki élete legnagyobb részét, ne habozzon, hiszen találhat állást akár még ma!

0

Csapatmunka

Csapatmunka

A XXI. században az emberek úgy tekintenek a kapcsolatokra, mint egy szükségre. Leginkább csak akkor elevenítjük fel régebbi kapcsolatainkat, ha valamit el akarunk érni, vagy égetően szükségünk van valamire, például egy új munkára. Azonban az eltelt idő között egyáltalán nem is beszéltünk az illetővel. Ilyenkor fel lehet tenni a kérdést, hogy a világ valóban ennyire felszínes lett? Abban egyet lehet érteni,hogy legtöbbször arra van ideje az embernek, amire szeretné. Korunk rohanó világában igenis szükség lenne valódi emberi kapcsolatokra, összetartásra, amik által szebbé lehetne tenni életünket, és nem rögtön ítélkezni. Sok közös program, tartalmas beszélgetések, ezek tehetnék szebbé szabadidőnket, és ezek lehetnek azok a tényezők, amelyek által akár boldogabbak lehetünk a szakmánkban is. Szegeden számos rendezvény kerül megrendezésre évről-évre, amiknek a lebonyolítása csapatmunkát igényel. A csapatmunka szépsége a közös erővel sikeresen teljesített feladat. A munkalehetőségek szegeden honlapon most akár ilyen lehetőségre is bukkanhat. Legyen nyitott,építsen tartalmas,és mély kapcsolatokat, amelyeken keresztül megtalálhatja a ideális állását. Munkáját akár csapatban, de egyedül is végezheti majd.

0

Estélyi ruhák

Estélyi ruhákMinden korszaknak, évszázadnak megvoltak a saját, egyedi estélyi ruhái. Bármelyik korszakot is nézzük, akár a mait, ezek a ruhaköltemények mindig hosszúak voltak, földig, vagy bokáig érnek. A romantikus estélyi ruhák napjainkban is nagyon kedveltek, örök divatirányzatúak.  Itt jelentősebbek a lágyabb vonalak, a lágyabb esésű anyagok, ennek a stílusirányzatnak kedvelt anyaga a selyem az atlasz és a taft. Kedvelt stílusjegye a több réteg használata, a szoknya fokozatosan bővül deréktól lefelé, ez egyben egy klasszikus stílusjegy is.  A merész, extravagáns estélyi ruhák azoknak való leginkább, akik egyéniségéhez ez passzol. Itt az élénk szín dominál, főleg a piros, de ez mindig változik. Ez a típusú ruha lehet extrém a szabása illetve az anyaga miatt, vagy a díszítése miatt is, de akár egy teljesen egyszerű ruha is lehet merész a mély dekoltázstól.  A klasszikus estélyi ruhák azok, amelyek szabásukban a hagyományosabb vonalakat követi.  A szolid típusúak a klasszikushoz hasonlóak, csak sokkal színesebbek. A ruhákat pedig a ruha alkalmi weboldalról érdemes beszereznünk!

0

Óravásárlás az interneten

Óravásárlás az internetenNapjainkban az információs technológia hatalmas teret hódított magának, így szinte bárhol, és bármikor kapcsolatba tudunk lépni bárkivel. A magánéletünkben is nagy szerepet játszik a digitalizáció, ugyanis ha bármi adódik, tudjuk egymást tájékoztatni az éppen aktuális helyzetről. Ha az egyik jó barátunkkal megbeszéltünk egy találkozót, de közben olyan helyzet adódik, aminek okaként késünk, bármikor tudjuk értesíteni, hogy később érünk oda a megbeszélt helyszínre. Ahogyan a magánéletünkben, úgy a szakmai életünkben is meghatározó szerep jut az okos készülékeknek. Azonban ismerjük Murphy törvényét, hogy mindig akkor hagynak cserben telefonjaink, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rájuk. Ilyen helyzet lehet egy üzleti megbeszélés, ahová időben kell érkezni. Szeretne egy társat, akire akár az életét is rábízná ilyen téren? Web áruházunkban Naviforce férfi karóráink közül válogathat kedvére. Az óraszíjak típusai a következők: szövet, bőr-és fémszíj. Óraházaink anyaga pedig fém, és rozsdamentes acél. Karóráink vízállóak, és különböző színűek, amelyek között megtalálható fekete, barna, és ezüst. Divatos megjelenést adhat Önnek akár minden napra. Amennyiben még több információra kíváncsi, látogassa meg az óra webshop oldalt.

0

Tényleg megterhelő állás

Tényleg megterhelő állásEgyike az igen komoly munkáknak az idősek otthonában való munka. Két része van, amiért kiemelkedően megterhelő lehet ilyen környezetben dolgozni ápolóként. Az egyik, hogy az idősek egy szempontból komoly lelki terhet tudna jelenteni. Nem egyszerű dolog nézni, ahogy egy másik ember az évek súlya alatt lassan leépül. Az pedig, hogy ezt valakinek hivatásos szinten kelljen csinálnia éveken keresztül, még rosszabbul hangzik. Azon túl pedig fizikailag is megterhelő a munka, hiszen az idős emberek gondozása közben, gyakran kell őket emelgetni, megtartani, segíteni nekik. Emiatt pedig minden városban időnként gondot okoz a szakmában dolgozó emberek pótlása a nyugdíj után. Ajkán ugyan úgy fent áll ez a helyzet. A város idősek otthona csak nagy vesződségek által képes új munkaerőt toborozni a friss állások ajka oldalon keresztül. Azonban, ha valakit így a fönti tényezők nem tántorítanak el ettől az álláslehetőségtől, akkor lehet érdemes körbenéznie Ajkán.

0

Hiányszakma országosan

Hiányszakma országosanÁltalánosan elmondható, hogy minden területre keresnek 1-2 embert valahol az országban. De van egy olyan szakma, amely hiánycikknek számít, és nem csak specifikus helyen. Ezek pedig a szakácsok. Vannak olyan helyek, ahol már nem is követelik, meg a végzettséget megelégednek azzal is, ha a jelentkező szeret és tud is sütni-főzni. Ez a fajta hiány nem csak a turisztikailag közkedvelt településeken jött létre, habár igaz, hogy azokon talán még koncentráltabb a hiány, hanem országszerte. Így egy olyan frekventált helyen, mint Keszthely, egy szakács végzettségű ember jó esélyekkel indulhat neki a munkakeresésnek. A megfelelő módszer számára azonban nem az, ha végigkopogtatja az éttermeket és a szállodákat, hanem egyszerűen meglátogatja a keszthelyi állások weboldalt és rákeres a „szakács” állásokra. Megsúgom, hogy mikor ezt a cikket írom, több mint húsz darab nyitott szakács pozíció van a városban. Kijelenthetjük tehát, hogy jelenleg ez az egyik legkelendőbb végzettségek egyike!

0

Szerkezetlakatos álláslehetőség

Szerkezetlakatos álláslehetőségKazincbarcika városában a Bükk Metal Product Kivitelező és Szolgáltató Kft. pályázatot hirdet szerkezetlakatos munkakör betöltésére. A munkavégzés helye Kazincbarcika. A pályázat részletei megtekinthetőek különböző álláshirdetésekkel foglalkozó felületeken, mint például a kazincbarcikai munka honlapon. A pályázat feltételei: hegesztő vagy szerkezetlakatos bizonyítvány megléte. Előnyt jelent a hasonló munkakörben szerzett szakmai tapasztalat és az érvényes gépkezelői jogosítvány, valamint a Kazincbarcika és Miskolc környéki lakos. Jelentkezni elsősorban a magyarpeter92@gmail.com e-mail címen lehetséges fényképpel ellátott szakmai önéletrajzzal. A sikeresen felvételt nyert személynek olyan feladatai lesznek többek között, mint a szakmával kapcsolatos teendők szakszerű ellátása, csarnokok acélszerkezetének szerelése változó munkahelyen Magyarország területén, illetve szendvicspanel, trapézlemez szerelése. A cég egy hosszútávú, megbízható munkalehetőséget kínál kiemelkedő bérezés mellett, amit pontosan fizetnek.

1 2 3 4 5 6 7